videók
Egy esküvőn, vagy bármilyen egyéb zenés-táncos rendezvényen tapasztalatom szerint a könnyűzenei műfajoknak (pop, rock, disco, funky, rock’n roll, stb.) illetve a mulatós-lakodalmas daloknak (csárdás, fox, cigányzene, magyar nóta, stb.) egyaránt szerepelniük kell a műsoron, hogy reggel lehetőleg minden vendég elégedetten távozzon. A videóim és bemutatkozó dalaim is ezt az elvárt kettősséget tükrözik. Persze előfordulhat, hogy egy-egy esküvőn, vagy rendezvényen a szervezők és a közönség igényei kizárják az egyik műfaj megszólalását. Erre a helyzetre is felkészültem, a repertoáromon szereplő sok száz dal akár több estére is elegendő. Ebből látható és hallható itt egy kis ízelítő.
zenék
Magyarországon jogos igénye a közönségnek, hogy a bulikon elsősorban a mindenki által ismert és jól énekelhető magyar slágerek szólaljanak meg. Az én műsorom is leginkább ezekre a dalokra épül, szerencsére nagyon sok kitűnő magyar szerzemény született, óriási a merítési lehetőség. Ugyanakkor az évek alatt nagy hangsúlyt fektettem az idegen nyelvű (főként angol, német, olasz, spanyol) slágerek elsajátítására úgyszintén, mivel sok esetben igény mutatkozik ezekre is a közönség részéről.
repertoár
A műsoromnak természetesen van egy jól bevált „gerince”, amire a közönség garantáltan beindul. 🙂 Persze a listákon rajta van nagyon sok általam játszott dal, olyanok is, amelyek esetleg kevésbé ismertek, épp ezért ritkábban adom elő őket. Ugyanakkor sok példa mutatja, hogy egy adott esküvőn, vagy egyéb zenés rendezvényen szükség lehet rájuk, ezért maradtak a listán. Nyilván a fellépések alkalmával igyekszem a legismertebb, legbulisabb
Magyar slágerek
1. 16 tonna feketeszén – Republic
2. 220 felett – Neoton Família
3. A Füredi Anna-bálon – Dupla Kávé
4. A hegyekbe fönn – Hip Hop Boyz
5. A rock’n roll rugója – Tankcsapda
6. A sör, a bor, a pálinka – Delta
7. A szerelem él – Balázs-Korda
8. Afrika – KFT
9. Ajándék – Piramis
10. Állj meg kislány – Ihász Gábor
11. Álmodtam egy világot magamnak – Edda
12. Álomhajó – Carpe Diem
13. Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek – Kowalsky meg a Vega
14. Angyalföldi pálmafák – Fenyő Miklós
15. Apuveddmeg – Wellhello
16. Arrivederci – Flipper Öcsi
17. Árva fiú – Cserháti Zsuzsa
18. Autó egy szerpentinen – Quimby
19. Az éjjel soha nem érhet véget – Soho Party
20. Azért vannak a jóbarátok – Máté Péter
21. Azok a boldog szép napok – Beatrice
22. Bájoló – Szabó Balázs Bandája
23. Boldog születésnapot – Halász Judit
24. Boogie-woogie klubban – Omega
25. Buona Sera Signorina – Old Boys
26. Carolina – Szécsi Pál
27. Casino twist – Hungária
28. Ciao Marina – Hungária
29. Csak Cha-cha-cha – Hungária
30. Csak egy játék – Márió
31. Csak egy szó – Dolly Roll
32. Csak egy tánc volt – Szécsi Pál
33. Csavard fel a szőnyeget – Hungária
34. Csillag vagy nékem – Ihász Gábor
35. Csókkirály – Hungária
36. Darabokra törted a szívem – Halott Pénz
37. Don Quijote – Neoton Família
38. Édes kisfiam – Cserháti Zsuzsa
39. Egy az Isten, egy a nemzet – Kárpátia
40. Egy darabot a szívemből – Máté Péter
41. Egy szál harangvirág – Szécsi Pál
42. Egyszer véget ér – Máté Péter
43. Eladó, kiadó – Apostol
44. Elmegyek – Máté Péter
45. Elpattant egy húr – Baby Gabi
46. Elsöpri a szél – Márió
47. Embertelen dal – LGT
48. Emese – Kispál és a Borz
49. Emlékszem, Sopronban – Wellhello & Halott Pénz
50. Ének az esőben – V-Tech
51. Érezd magad jól – Bon-Bon
52. Érints meg még egyszer – Balázs Fecó
53. Esküvő – Üllői Úti Fuck
54. Évszakok – Balázs Fecó
55. Fellegajtó nyitogató – Ismerős Arcok
56. Felmegyek hozzád – Hofi Géza
57. Fiam – Komár László
58. Gedeon bácsi – Szécsi Pál
59. Gina – Flipper Öcsi
60. Gondolj apádra – Hofi Géza
61. Gyere táncolj – Szűcs Judit
62. Gyere, gyere Juli – Hungária
63. Gyöngyhajú lány – Omega
64. Ha az életben – Kispál és a Borz
65. Ha én rózsa volnék – Bródy János
66. Ha én szél lehetnék – Omega
67. Ha itt lennél velem – Republic
68. Ha legközelebb látlak – Kovács Kati
69. Ha lemegy a nap – Tunyogi Orsi-Ganxta Zoli
70. Ha nem jön álom a szememre – TNT
- 71. Ha nem tudom nem fáj – Dupla Kávé
72. Hajolj bele a hajamba – Péterfy Bori
73. Hajtók dala – Hobo Blues Band
74. Harmonikás – Express
75. Hatvanhetes út – Republic
76. Hazafelé- Balázs Fecó
77. Hello, hello – Bonanza Banzai
78. Hogyan tudnék élni nélküled – Demjén Ferenc
79. Hol vagytok székelyek – Kárpátia
80. Hola Mi Amor – Fiesta
81. Holnap hajnalig – Neoton Família
82. Holnaptól – Bon-Bon
83. Homokvár, légvár, kártyavár – Apostol
84. Honfoglalás – Demjén Ferenc
85. Hotel Menthol – Hungária
86. Hozd el azt a napot – Republic
87. Húsz év múlva – Komár László
88. Hűtlen – Edda
89. Imádok útra kelni – Mario
90. Ikolatáska – Demjén Ferenc
91. Isztambul – Hungária
92. Járom az utam – Vámosi László
93. Jó nekem – Ocho Mucho
94. Jó reggelt kívánok – Republic
95. Kacsatánc
96. Kedvesem – ByeAlex
97. Kék a szeme – Dupla Kávé
98. Kell hogy várj – Máté Péter
99. Kicsi gesztenye – TNT
100. Kicsi gyere velem – Cserháti Zsuzsa
101. Kisvirág – Neoton Família
102. Kölyköd voltam – Edda
103. Könnyű álmot hozzon az éj – Charlie
104. Kör – Edda
105. Köszönöm hogy vagy nekem – Bon-Bon
106. Közeli helyeken – Bikini
107. Különös éjszaka – Sárosi Kati
108. Különös szilveszter – Cserháti Zsuzsa
109. Latin szerenád – Neoton Família
110. Lazítani – Hofi Géza
111. Lehet hogy téged vártalak – Zámbó Jimmy
112. Lehet zöld az ég – Varga Viktor
113. Létezem – R-Go
114. Levél a távolból – Fonográf
115. Limbó hintó – Hungária
116. Ma este felmegyek majd hozzád – Apostol
117. Made In Hungária – Hungária
118. Majdnem szerelem volt – Máté Péter
119. Mama – Emberek
120. Maradj velem – Korál
121. Marina – Komár László
122. Márti dala (Kezdjetek el élni) – Anna and the Barbies
123. Megbántottak – Hip Hop Boyz
124. Meghalok hogyha rám nézel – Hungária
125. Melletted minden reggel – Piramis
126. Mennyország tourist – Tankcsapda
127. Meseautó – Filmzene
128. Micsoda buli – Hungária
129. Mindenki másképp csinálja – LGT
130. Mindenki valakié – Charlie
131. Mindig kell egy barát – Zalatnay Sarolta
132. Mondd mért szeretsz te mást – Máté Péter
133. Most élsz – Máté Péter
134. Most múlik pontosan – Csík Zenekar
135. Múlnak a gyermekévek – Ihász Gábor
136. Multimilliomos jazzdobos – Hungária
137. Napfény a jégen – Hungária
138. Ne gondold, ó ne – Illés
139. Ne múljon el – V-Tech
140. Neked írom a dalt – LGT
141. Nekem a Balaton a Riviéra – Marót Viki és a Nova Kultúr
142. Nélküled – Ismerős Arcok
143. Nem csak a 20 éveseké a világ – Aradszky László
144. Nikase perimeno – Delhusa Gjon
145. Nincs szerencsém – Apostol
146. Nyár van – Neoton Família
147. Nyolc óra munka – Beatrice
148. Ohio – 100 Folk Celsius
149. Ott ahol zúg az a négy folyó – Kárpátia
150. Ott állsz az út végén – Máté Péter
151. Ott várok rád – Hip Hop Boyz
152. Ő (She)- Máté Péter
153. Pago pago – Neoton Família
154. Pálinkadal – Magna Cum Laude
155. Pedro kocsmájában – Vámosi László
156. Petróleumlámpa – Omega
157. Pocsolyába léptem – Takács Tamás
158. Postakocsi – Sprint
159. Rakpart – Wellhello
160. Reptér – Korda György
161. Repül a bálna – Republic
162. Requiem – Karthago
163. Részegen ki visz majd haza – Bikini
164. Romantika – Zorán
165. Santa Maria – Neoton Família
166. Se veled se nélküled – Dupla Kávé
167. Sirályok sírnak – Csuka Mónika
168. Sírjon a hegedű – Mc Hawer & Tekknő
169. Sírni tudnék – TNT
170. Skandináv éjszakák – Charlie
171. Sokáig voltam távol – Happy Gang
172. Száguldás, Porsche, Szerelem – Cserháti-Charlie
173. Szájbergyerek – Kistehén
174. Szállj el kismadár – Republic
175. Szeptember volt – Diamond-Zámbó
176. Szerelem – Rúzsa Magdi
177. Szerelemvonat – Demjén Ferenc
178. Szeresd őt – Deák Bill Gyula
179. Szeress úgy is – Zámbó Jimmy
180. Szeretlek is meg nem is – R-Go
181. Szilvafácska – Budapest Bár
182. Színezd újra – Magna Cum Laude
183. Szívdöglesztő – Kelemen Kabátban
184. Szólj rám – GEG
185. Szóljon hangosan az ének – Soltész Rezső
186. Találd ki gyorsan a gondolatom – Balázs-Korda
187. Találkozás egy régi szerelemmel – Kovács Kati
188. Távollét – Szécsi Pál
189. Te majd kézen fogsz és hazavezetsz – Presser Gábor
190. Tedd a szívedre a kezed – Flipper Öcsi
191. Téged átölelve – Delhusa Gjon-Kunovics Katinka
192. Tölcsért csinálok a kezemből – Zalatnay Sarolta
193. Trombitás Frédi – Omega
194. Úgy lennék – Éliás Jr.
195. Úgy szeretném meghálálni – Kovács Kati
196. Ugye mi jóbarátok vagyunk – LGT
197. Újra itt van – Illés
198. Úristen – Valmar ft.Szikora Robi
199. Utcabál – Hungária
200. Valahol egy lány – Koncz Zsuzsa
201. Valami Amerika – Bon-Bon
202. Várj, míg felkel majd a nap – Demjén Ferenc
203. Várni rád – Fenyő Miklós
204. Veled jó lesz majd – Máté Péter
205. Vidéki sanzon – Magna Cum Laude
206. Violák – Szécsi Pál
207. Volare – Márió
208. Volt és lesz – Fenyő Miklós
209. Zene nélkül mit érek én – Máté Péter
Külföldi slágerek
- A Hard Day’s Night – Beatles
- A la-la-la-la-long – Inner Circle
- Ain’t No Mountain High Enough – Marvin Gaye-Tammi Terrel
- All My Loving – Beatles
- All Shook Up – Elvis Presley
- Angie – Rolling Stones
- Autumn Leaves – Frank Sinatra
- Bamboleo – Gipsy Kings
- Banks Of The Ohio – Olivia Newton-John
- Besame Mucho – Joao Gilberto
- Blue Suede Shoes – Elvis Presley
- Boogie Wonderland – Earth, Wind and Fire
- Bubamara – Goran Bregovic
- Can’t Help Falling In Love – Elvis Presley
- Can’t Take My Eyes Off Of You – Gloria Gaynor
- Capri Fischer – Die Flippers
- Celebration – Kool & The Gang
- Copacabana – Barry Manilow
- Cosa Sei – Ricchi E Poveri
- Country Roads – John Denver
- Crazy – Julio Iglesias
- Crazy Little Thing Called Love – Queen
- Delilah – Tom Jones
- Dream A Little Dream – Ella Fitzgerald
- Ein Bisschen Frieden – Nicole
- Feelings – Albert Morris
- Fly Me To The Moon – Frank Sinatra
- Gimme Gimme Gimme – ABBA
- Good Golly Miss Molly – Little Richard
- Hafanana – Afric Simon
- Hands Up – Ottawan
- Hello – Lionel Richie
- Hello Dolly – Louis Armstrong
- Hello Mary Lou – Ricky Nelson
- Help Yourself – Tom Jones
- Hijo de la Luna – Mecano
- Hit The Road Jack – Ray Charles
- Honey Honey – ABBA
- Honky Tonk Woman – Rolling Stones
- I Just Called – Stevie Wonder
- I ricordi del cuore – Borostyán filmzene
- I Shot The Sheriff – Eric Clapton
- I Wanna Wake Up With You – Boris Gardiner
- I Want You, I Need You, I Love You – Elvis Presley
- I Will Survive – Gloria Gaynor
- I’m A Believer – The Monkees
- Imagine – John Lennon
- It’s Now Or Never – Elvis Presley
- Italiano – Toto Cotugno
- Jambalaya – Hank Williams
- Just A Gigolo – Louis Prima
- Just The Way You Are – Barry White
- Killing Me Softly – Roberta Flack
- Kingston Town – UB 40
- Knockin’ On Heaven’s Door – Bob Dylan
- La Bamba – Richie Valens
- La Boum – Richard Sanderson (Házibuli filmzene)
- La Vida Es Un Carnaval (salsa) – Celia Cruz
- Lady (Hear me tonight) – Modjo
- Lambada – Kaoma
- Layla – Eric Clapton
- Les Feuilles Mortes – Yves Montand
- Let It Be – Beatles
- Let’s Twist Again – Chubby Checker
- Living On My Own – Freddie Mercury
- Love Is In The Air – John Paul Young
- Love Me Tender – Elvis Presley
- Lullaby Of Birdland – Ella Fitzgerald
- Mambo Number 5 – Lou Bega
- Mamma Maria – Ricchi E Poveri
- Mamma Mia – ABBA
- Michelle – Beatles
- More – Bobby Darin
- My Boy – Elvis Presley
- My Way – Frank Sinatra
- New York, New York – Frank Sinatra
- No Woman No Cry – Bob Marley
- O Sole Mio – Mario Lanza
- Obladi-Oblada – Beatles
- Oh Carol – Neil Sedaka
- One Way Ticket – Eruption
- Paradise – Phoebe Cates
- Play That Funky Music – Wild Cherry
- Quando Quando Quando – Tony Renis
- Que Sera – Jose Feliciano
- Raindrops Keep Falling On My Head – B.J. Thomas
- Rock Around The Clock – Bill Haley
- Sailing – Rod Stewart
- Save The Last Dance For Me – Michael Bublé
- September – Earth, Wind and Fire
- She – Elvis Costello
- Something Stupid – Nicole Kidman-Robbie Williams
- Sorry Seems To Be The Hardest Word – Elton John
- Strangers In The Night – Frank Sinatra
- Stumbling In – Suzie Quatro-Chris Norman
- Sunny – Boney M
- Sway – Pussycat Dolls
- Tears In Heaven – Eric Clapton
- The Wonder Of You – Elvis Presley
- Tutti Frutti – Little Richard
- Unchain My Heart – Joe Cocker
- Volare – Gipsy Kings
- Walk Of Life – Dire Straits
- Waterloo – ABBA
- What A Wonderful World – Louis Armstrong
- When A Man Loves A Woman – Michael Bolton
- Wonderful Life – Black
- Wonderful Tonight – Eric Clapton
- Yesterday – Beatles
- YMCA – Village People
- You’re A Woman – Bad Boys Blue
- You’re The First, You’re The Last, My Everything – Barry White
- Zorba – Mikis Theodorakis
Lakodalmas / mulatós zene
1. A babám fekete romalány
2. A cigányok sátora
3. A csitári hegyek alatt
4. A faluban nincs több kislány
5. A jó lovas katonának
6. A lányok, a lányok, a lányok angyalok
7. A Marosmenti fenyveserdő
8. A nézését meg a járását – Kis Grofó
9. A sirályok fenn az égen
10. Akácos út
11. Áll a kocsi keresztbe
12. Alma a fa alatt
13. Amikor a szívem úgy dobog
14. Aranyeső
15. Asszony lesz a lányból
16. Asszony, asszony, az akarok lenni
17. Asszony, asszony, tekintetes asszony
18. Az a rendes iparos
19. Az a szép, az a szép
20. Az én jó apámnál nincs jobb a világon
21. Azt a kutya mindenit – Jolly
22. Balaton közepe
23. Becsípve mentem haza
24. Befordultam a konyhára
25. Bella Ciao – Kis Grofó
26. Bocsássa meg nekem a világ
27. Budapest, Budapest, te csodás
28. Cigány, cigány, miért vagy cigány
29. Cigánybálban sok a roma
30. Cigánysoron nem merek eljárni
31. Csak egy játék az életem
32. Csak, csak, csak az esik
33. Csepereg az eső
34. Csicsáéknál ég a lámpa
35. Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok
36. Csitt csak rózsám, hallod
37. Dali dalidéj – Kis Grofó
38. Édesanyám kössön kendőt
39. Édesanyám, kedves anyám, csak egy a kérésem
40. Ég a kunyhó, ropog a nád
41. Eger városa, papok városa
42. Egy asszony miatt vagyok ilyen léha
43. Egy asszonynak kilenc lánya
44. Egy kicsi ház van a domb tetején
45. Éjjel az omnibusz tetején
46. Eladom a lovamat meg a kocsimat
47. Ellopták a biciklim
48. Elment a Lidi néni
49. Elmentem én az erdőbe fát vágni
50. Én édes Katinkám
51. Én vagyok a falu rossza egyedül
52. Én vagyok, én, a kocsma közepén
53. Erdőszélén sátoroznak
54. Esik az eső, még sincs sár
55. Esztike-tike-tike
56. Ez a vonat most van indulóban
57. Ezekkel a sofőrökkel baj van
58. Fáj a szívem, jaj de nagyon beteg
59. Falu végén meszeletlen kis ház
60. Favilla, fakanál, fatányér
61. Fekete cserepes
62. Fekete Péter öcsém
63. Felmásztam az eperfára
64. Felmegyek az Úristenhez – Jolly
65. Felveszem a piros színű ruhámat
66. Fényes a cipőm
67. Főztem neked szárazbabot eleget
68. Fúj a hideg szél
69. Galambszívet örököltem
70. Gém, daru, gém
71. Gólya, gólya, hosszúlábú gólya
72. Gyere Bodri kutyám
73. Gyere táncolj cigánylány
74. Ha kimegyek a doberdói nagyhegyre
75. Hajlik a jegenye
76. Hajlik a rózsafa, hajlik a lány
77. Hajmási Péter, Hajmási Pál
78. Hajnalban, hajnal előtt
79. Halljátok cigányok
80. Hallod-e Rozika, te
81. Halvány őszirózsa
82. Haragszik az édesanyám
83. Három deci köménymag
84. Hazamenni nem merek
85. Házasodom nemsokára édesanyám
86. Hej ribizli, a piros bicikli
87. Hej rigó, rigó
88. Hej, Dunáról fúj a szél
89. Hétre ma várom a Nemzetinél
90. Hogyha ír majd édesanyám
91. Hogyha nékem sok pénzem lesz
92. Hosszú fekete haj
93. Hosszú rögös ez az út – Fekete szemek
94. Hull a szilva a fáról
95. Hullnak a falevelek
96. Itt a piros, hol a piros
97. Itt a piros, hol a piros – Márió
98. Jaj anyám, jaj apám, de féltem
99. Jaj cica eszem azt a csöpp kis szád
100. Jaj, de magas, jaj, de magas
101. Jaj, de nagyon régen volt, de soká lesz
102. Jaj, de szép kék szeme van magának
103. János legyen
104. Jegenyefán fészket rak a csóka
105. Jó estét kívánok
106. Jóska, levelet hozott a posta
107. Jöjjön ki Óbudára
108. Julcsa, ha kimegyen a piacra
109. Kalapom, kalapom, csurgóra
110. Káposzta, káposzta
111. Kecskebéka felmászott a fűzfára
112. Kék a kökény, recece
113. Kék nefelejcs
114. Kertünk alatt faragnak az ácsok
115. Két pejló
116. Kicsiny falum, ott születtem én
117. Kilenc kis gólya
118. Kinn a dorozsmai határban
119. Kis csónakom leng a Duna vizén
120. Kis kút, kerekes kút
121. Kis kutya, nagy kutya
122. Kis lak áll a nagy Duna mentében
123. Kisbecskerek, Nagybecskerek
124. Kiskendőm négy sarka
125. Kislány vigyázz
126. Komámasszony kakasa
127. Kombiné, kombiné, a csipkés kombiné
128. Kovács pengeti a vasat
129. Lakodalom van a mi utcánkban
130. Lányok, lányok, kibédi szép lányok
131. Lapostetű mocorog a gatyámban
132. Látod édesanyám, látod édesanyám
133. Legyen a Horvát-kertben Budán
134. Lenn a délibábos Hortobágyon
135. Ma este drágám nem alszom nálad
136. Már minálunk babám
137. Megérett, megérett a fekete szőlő
138. Meguntam az életemet
139. Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára
140. Megyek haza a kocsmából
141. Mi mozog a zöldleveles bokorban
142. Mikor Pestről elindultam
143. Minek a szőke énnékem
144. Most kezdődik a, most kezdődik a…
145. Most már elmehetsz
146. Nád a házam teteje, teteje
147. Nagybereki betyárcsárda
148. Ne mozgasd a lábad szárát
149. Nékem olyan asszony kell
150. Nem kell nékem a pogácsa
151. Nem loptam én életemben
152. Nem tudom az életemet…
153. Nem zörög a haraszt
154. No roxa áj – Jolly és Kis Grofó
155. Nótás kedvű volt az apám
156. Nyisd ki babám az ajtót
157. Országúton hosszú a jegenyesor
158. Ott leszek szerdán
159. Ősszel érik, babám
160. Pestre jártam iskolába
161. Piros lett a pipacs virága
162. Piros százas a zsebembe
163.Piros színű ruha – Notár Mary
164. Piros volt a paradicsom, nem sárga
165. Rámás csizmát visel a babám
166. Repül a szán, búsul a lány
167. Részeg vagyok rózsám, mint a csap
168. Ricsi, Ricsi, Ricsi, Ricsi
169. Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs
170. Sárga a csikóm, sárga a nyereg rajta
171. Sárga rojtos a szoknyám széle
172. Sárgarézből van a pipakupakom
173. Sárgul már a kukoricaszár
174. Schneider Fáni de azt mondta
175. Sej, de kutya jókedvem van
176. Sej-haj Rozi
177. Sej-haj, akácfa hullatja a levelét
178. Söprik a pápai utcát
179. Sűrű csillag ritkán ragyog az égen
180. Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak
181. Száz Forintnak ötven a fele
182. Százados úr, sej-haj
183. Székely himnusz
184. Szép a rózsám, nincs hibája
185. Szép asszonynak kurizálok
186. Szeretlek, szeretlek, el ne mondjad senkinek
187. Szoszi van – Notár Mary
188. Te rongyos élet
189. Tilos, tilos, de nékem tilos
190. Tíz pár csókot egyvégből
191. Tónika húsz éves
192. Túr a disznó a búzában
193. Tűzpiros a virág
194. Új a csizmám
195. Utcára nyílik a kocsmaajtó
196. Valamikor régesrégen
197. Van nekem egy csíkos gatyám
198. Vedlik a pulikutya
199. Vége, vége, vége már
200. Vékony deszka, vékony deszka
201. Vékony héja, de vékony héja
202. Vettem a piacon egy szájkosarat
203. Viszlát cigánylány – Notár Mary
204. Volt egy szőke asszony
205. Vörösbort ittam az este
206. Zavaros a Nyárád
207. Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve